Mi köze van a keresztény könnyűzenének a langyos vízhez?

 Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból. (Jel, 3,15-17)

"Légy hideg vagy légy meleg, mert ha langyos vagy, én kiköplek". (Énekelj az Úrnak 86/B) - Ennek a "gitáros" éneknek a szövege - mint láthatjuk - bibliai eredetű. Mégis kissé komikusan hangzik a szöveget kísérő zene ismeretében. Ellentmondások vannak a szöveg és a zene között. A fenti idézetekben az áll, hogy vagy hideg vagy meleg, de ne legyen langyos!

Vizsgáljuk meg ezt zenei szempontból is, különböző hőmérsékletű vizekkel párhuzamba állítva. Legyen a gregorián és a népének most a hideg víz, a világi könnyűzene pedig a meleg víz. (Lehetne fordítva is.) Mind a kettő víz, (zene) mégis más-más módon használjuk fel. A meleg vizet például tea készítésre, a hideget pedig mondjuk arra, hogy megigyuk. Mi történik, ha összeöntjük a hideg vizet a meleggel? Langyos víz lesz belőle. Ugyanez a helyzet a zenéknél is. Összeöntöttük a szent szöveget a világi zenével. Mit kaptunk? Egy keveréket, ami "langyos". De akár úgy is fogalmazhatunk, hogy létrehoztunk egy súlyos identitás zavarral küzdő zenét. Ő - mivel összeöntöttük benne a "hideget" a "meleggel" - vívódik a világi és az egyházi között, de nem tudja eldönteni, hogy valójában melyikhez tartozik. Egyfelől ott a szöveg, ami keresztény. De a másik oldalon ezt ellensúlyozza a szórakozóhelyek zenei stílusa, ami világi lelkületű. A keresztény könnyűzenénél a zene nem áll összhangban a szöveggel. Ellentmondanak egymásnak.

Ha a keresztény könnyűzenét a templom falain kívülre vinnénk, - és a szövegen kívül nem változtatnánk rajta - akkor is megállná a helyét bármilyen szórakozóhelyen, stb. Egy olyan zene, amit ma eljátszanak a templomban, holnap pedig más szöveggel a stadionban, az nem szent zene. Ezzel szemben a gregorián, a magyar népénekeink a templomon kívül nem találnának helyet maguknak. Ez így van rendjén. Nem is kell a templom falain kívülre kerülnie a liturgikus zenének, hiszen ettől szent zene. Markánsan különbözik a világitól, és "nem érzi otthon magát" Isten házán kívül. A keresztény könnyűzene pedig - ha nem egyházi szövege lenne - teljesen megállná a helyét szórakozóhelyeken, stadionokban lévő koncerteken, és még lehetne sorolni. Beilleszkedne a világiba. És az a zene, ami "átjár" a szent és a világi között, - összemossa a kettőt - az nem lehet musica sacra. 

Mindent a maga helyén és idejében használjunk! A könnyűzene nem való a templomba, az egyházzene pedig nem alkalmazható a szórakozóhelyeken. Ez ennyire egyszerű lenne, de úgy látszik, alkalmazni nehezebb. Nekünk mégis ezt kell tennünk. Meg kell különböztetnünk a szentet a világitól, és mindent a saját helyén kell használnunk! Az agyunk összekapcsolja a zenét a lelkülettel. A könnyűzenét a világival kapcsolja össze, a hagyományos liturgikus éneket pedig a kereszténnyel. Azért jön elő a keresztény könnyűzenétől a világi lelkület, mert a zene azt hordozza magában. Megvan tehát a képességünk arra, hogy megkülönböztessük a dolgokat. Ne féljünk használni ezt!

Így keveredik a szent és a világi a keresztény könnyűzenében.
Zavaros lesz.