2020. október 4., vasárnap

A keresztény könnyűzene nem felel meg az egyházzene követelményeinek

 Mint mindennek, az egyházzenének is megvannak a követelményei. X. Pius pápa zenei motu propriója 3 követelményt határoz meg. Most ezeket vesszük sorra, kiegészítve azzal, hogy miért nem felel meg a keresztény könnyűzene nekik.

1. Legyen szent, vagyis a liturgia tartalmával és formájával összhangban álló, a világias hangvételt elkerülő. - A keresztény könnyűzene - zeneileg - világi lelkületű. Hiába írunk a könnyűzenének keresztény szöveget, attól még a zene magával hozza a bulik hangulatát. A zene erősebb, mint a szöveg, úgyhogy elvonja a figyelmet arról. A gregoriánok és a népénekek dallama nem vonja el a szövegről a figyelmet, sok esetben még segít is az elmélyülésben, elmélkedésben.
Nagyon gyakran a keresztény könnyűzenék szövege nem áll összhangban a liturgiával. Lehet sok ilyet találni, én például találkoztam már olyannal, hogy "mikulás", (ezután már csak a rénszarvast hiányoltam...) vagy például azzal, hogy "Még a kakas mélyen aludt, mikor útnak indultunk" (Énekelj az Úrnak! 225. Vándordiákok dala). Mondjuk utóbbinál azt sem értem, hogy mi módon kerülhetett be egy - állítólag - "keresztény" könnyűzenéket tartalmazó kötetbe. Komolyan nem értem. Találtak egy soha nem használt Bojtorján dalt a fiókban, és hasukra ütve kinevezték kereszténynek? Na mindegy, erre a kérdésre soha nem kapunk választ.

2. Egyetemes, objektív jellegű, Isten igéjének és üzenetének hordozására alkalmas és nem egyén vagy csoport vallási élményének kifejezésére szolgáló. - A keresztény könnyűzene megosztja a keresztényeket, tehát nem objektív és nem is egyetemes. A bulik dallamvilága nem alkalmas Isten igéjének és üzenetének hordozására. Persze lehet, hogy valakiket közelebb emel Istenhez ez a műfaj, de ez így egyén vagy csoport vallási élményét fejezi ki. Nem lehet azért bevinni a liturgiába ilyen műfajt, mert egy bizonyos csoportot Istenhez emel. Ez a csoport szervezzen a stadionban dicsőítő estet vagy zenéljen a tábortűz mellett, de ne a liturgiában használják a keresztény könnyűzenét.

3. Művészileg értékes, akár egyszerűbb, akár komplikáltabb művészi formákat használ - Ennek az egy követelménynek akár még meg is felelhetne a könnyűzene. Van közte olyan, ami jól meg van írva, komplikált és művészi. De a keresztény könnyűzenénél nem ez a többség, hanem a gagyi, néhány akkordos borzalmak. Igazából mivel a többi követelménynél megbukott a könnyűzene, ezért ha ennek éppen meg is felel, akkor sem alkalmazható a liturgiában.

Látjuk már, hogy a műfaj vitathatatlanul nem felel meg e követelményeknek. Ne alkalmazzuk a liturgiában!


Szent X. Pius pápa


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése